A filmnézés világrekordját szeretné megdönteni néhány fiatal a Cinema Csepel egyik termében március 4-től. Az Animánia Mozimaraton elnevezésű Guinness-kísérlet az eddigiektől annyiban tér el, hogy kizárólag animációs alkotásokat láthatnak a filmőrültek.
15 ember ül be március 4-én 15 órakor a Csepel Plaza családi mozijának egyik termébe, hogy egy amerikai pár 123 órás rekordját megdöntsék filmnézés kategóriában. (tovább…)
James Cameron ismét olyan filmet készített, amelyért a mozilátogatók világszerte már több mint 1 milliárd dollárt fizettek a jegypénztárakban. Ráadásul mindezt három héttel a film bemutatója után sikerült összehozni. Ebből mi is kivettük, pontosabban hozzátettük a részünket. Az alábbiakban Lantos Csaba barátunk élménybeszámolóját olvashatjátok. (tovább…)
Északabbra kalandozunk, oda, ahol még kevesebbet süt a nap és kicsivel jóval hidegebb is van; s ha már arra járunk nagykabátban, szemezgetünk a kecskeméti Otthon Mozi Litván Filmnapok összeállításából.
Mit mutatnak nekünk a litvánok május 23-25. között? Vígjátékot, drámát, dokumentumfilmet, romantikus vígjátékot & kalandfilmet – vegyesvágott mindenkinek.
Részletesebben: pénteken 19:00-tól Diringas, azaz a blöff útja a reklámszakmáig.
Hősünk jóképű opportunista, aki egy fürdőszobai szex-csörtét használ fel arra, hogy bekerüljön a reklám világába, ahol buzgó vállalatvezetőket kecsegtet új projektjével, a “Diringas”-sal. Hamarosan megindul, hogy bevezesse vadonatúj márkáját a piacra, és úgy tűnik, hogy senki nem veszi észre, hogy a “Diringas” (egy értelmetlen, kitalált szó), csupán egy talmi márka, mely mögött nincs termék és nincs semmi.
Ugyancsak 19:00-tól Nagymama és nagypapa, Giedre Beinoriute rendezőtől. Ez egy kicsivel komolyabb lélegzetvételű film, dokumentum-animációsfilm, a fiatal litván rendező – 1948-ban, a szovjet hatalom által Szibériába száműzött – nagyszüleinek történetét meséli el. A litván történelem kemély időszaka személyes hangvételű tündérmeseként elevenedik meg. A film képi világa fennmaradt családi fotókból, a nemzeti filmarhívum fényképeiből és animációs elemekből épül fel.
Szombati és vasárnapi moziprogram hajtás után, erre tessék:
Quimby Teátrum a művközpontban; “ki, mit hoz, azt vetítjük” A Köz-Pontban; közhelyektől mentes, gondolatébresztő csevely a nőkről; non-stop treccsparti a vákumosok plattformján. Programajánló szerdára.
„A próbák szabad légkörének szerkesztett változata, némi meglepetéssel kiegészítve” – egy programajánló szerint ez vár az emberre Kecskeméten, ha szerdán este a Quimby Teátrumot választja az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Egy igazi Quimby koncert, megtűzdelve varázszenével, szabad improvizációkkal és mikrojelenetekkel – erről szól az új produkció, a Teátrum. A koncertről szóló korábbi ajánlónkat itt olvashatjátok el.
Azok, akik koraest szabadok, van erejük s kedvük, moziznának egyet, vagy csak hangolódnának a Quimby performanszra, ugorjanak le a 10Perc Köz-Pontba, ahol este hattól szándékos filmvetítés módszerével próbáljuk meg kikapcsolni a lazulásra vágyókat. A VÁKUM közösségi terének új nyitva tartási rendje szerint ugyanis kedden, szerdán valamint csütörtökön, minden nap pergetjük a filmkockákat, „ki mit hoz, azt vetítjük” alapon.
Hogy ma mi lesz, azt nem tudni, de csütörtökre már valami véreset, egész pontosan „vérrel kevert rekeszizomugráltató karikát” ajánlgatnak a fórumozók, apropó fórum: néhány napja elindult a vakum.hu új szolgáltatása, ahol beszólhatsz, szösszenthetsz vagy éppen csak nyomhatod a magadét akár egész nap. VÁKUM FÓRUM
De ha ez mégsem elég, mert arra is kíváncsi vagy, mit mutat egy nő, akkor menj el a Nekem 8 Teázóba, ahol közhelyektől mentes, gondolatébresztő beszélgetésben vehetsz részt Mariama Ndyaye-val. Egy szépséghibája van csak a dolognak, hogy ez is pontban hatkor kezdődik. Ha kiagyaltad, mihez kezdj magaddal, s éjszakára már csak valami „butítót” szeretnél, nézz ki a GAMF-osok bulijára, akik szerdán este zárják az ide GAMF Napok rendezvénysorozatát.