Velocipéd találkozó volt a Főtéren Július 7-én (szerdán). Több különleges, vagy éppen a bicikli hőskorát idéző két -illetve három- kerekűt láthattunk, melyek között volt fából készült, direkthajtásos, oldalkocsis és lábbal hajtós járgány is. Az ügyesebbek -tériszony és különböző egyensúlyi parák bizony hátrányt jelentettek- ki is próbálhatták a míves velocipédeket, az utolsó előtti századforduló ruháiba öltözött kerékpáros gávállérok segítségével. A fotókat Lakatos Ábel készítette.
Makkai József festőművész Portrék – Életképek című kiállításának megnyitóján jártunk tegnap délután a kecskeméti Művész Kávézóban. Az erdélyi születésű, magyar festő a művészet több ágát kipróbálta már: faragott kopjafát, székelykaput, fémet domborított, szobrászkodott, grafikákat készített, mostanra azonban legszívesebben csak ecsetet és spaklit vesz a kezébe. Alkotásait Soós Berta és Lakatos Ábel fotósorozatának köszönhetően Ti is szemügyre vehetitek.
Lakatos Ábel, pályakezdő okleveles formatervező művész mutatja be diplomamunkáját, a Herendi Porcelánmanufaktúrában kivitelezett egyedi világítótestet.
A tervezés első lépcsőjétől a helyszínen megtekinthető végtermékig követhetjük nyomon a fél éves alkotómunkát. Esztétikai funkciójú világítási rendszerekről, egy művész-diploma megszületésének sajátosságairól, a porcelán szépségeiről és lehetőségeiről, valamint egyéb élményről mesél a fiatal szilikáttervező. Január 7. ( csütörtök) 6 óra, Ifjúsági Otthon!
Több száz munkaórába került kivakarni a Városi Mozit a galambszarból – szorgos kezeik nélkül nem ment volna: Bakos Annabella, Brúszel Péter, Szabó Viola, Óvári Gergő, Bánhidi Gábor, Daczi Péter, Érsek Lajos, Vágó Gábor, Kobza Miklós, Szabó Ádám, Szilvási Feri, Szűcs Emese, Öttömösi Csík András (villanyszerelés).
Szervezési kössz’ jár Komáromy Andrásnak (Komix), Szécsényi Istvánnak (Szecska) és Lakatos Ábelnek (vetítés).
Külön köszönettel, óriásriszpekttel tartozik a város alternatív ifjúsága Csukás Annának, Kéri Miklósnak és Rózsa Ferencnek (Ferrás), akik két-három hete teljes napokat áldoztak életükből azért, hogy galamb- és szarmentes övezetté, majd Kecskemét kultikus helyévé varázsolódjék a Városi Mozi.
Special thanks: Székely Kata, Hírös Fesztiváliroda.