Mond neked valamit a Galeb G2? És a C17? Ha igen, tudod, miről lesz szó. Ha nem, akkor pedig Gonzo remek képeiből te is megtudhatod. Repülőnap Kecskemét, 2008. Most adásszünet. De előtte képek.
Ferikéék bandája tegnap tolta a Hajónyárin, a képeket Nagy Attila lőtte (index.hu).
Szépre száll a füst – mondogatják esti grillpartykon és szalonnasütéseken, így aki szombaton délután a bajai Szentháromság téren járt, igazán szépnek érezhette magát, de ha nem is szépnek, mindenképpen azt gondolhatta, valakik büntetésképpen beültették egy kolbászfüstölő kellős közepébe, hogy ott sírja ki bánatát és a szemét. A füst a szabadtéri főzőcske része, úgyhogy ezennel befejeztük a morgolódást, ám egy hatalmas elszívó mégiscsak jót tenne a Szentháromság téren a bajai népünnepély idején: a XII. Bajai Halfőző fesztiválon készültek ezek a képek, ahol az asztaltársaságok szinte mindenkitől megkérdezik aki arra jár: egy italt?
Egy levest?
Bár többen panaszkodnak a Csiperó zsibvásár-jellege és enyhe szervezetlensége miatt, ennek ellenére egész mókás kis családi kavalkád alakul ki napról-napra a 0. kilométerkő környékén. Ma este (péntek) István, a király a Főtéri nagyszínpadon. A X. Csiperó programsorozata vasárnapig tart.
100 éves a XX. század máig legmeghatározóbb folyóirata, a Nyugat. Nemcsak ajánlottunk, meg is mutatjuk nektek, mi vár rátok, ha bepillantotok a Katona József Emlékház mellett parkírozó piros Ikarus feneketlen gyomrába. Nyugat minden mennyiségben: a jegyeket és bérleteket kérem érvényesíteni szíveskedjenek, majd mutassák be/fel ellenőreinknek!
Itt pedig a szerzők, az életutak, a versek és képek egy nagy kávéházi baráti társaságról, akiket összefoglaló néven a XX. századi eleji magyar irodalomnak is nevezünk.
Kicsit megkésve bár, de cseppet sem letörve nyomjuk nektek a tegnapi Csiperó feszt. képeit, melyeken lengyel barátaink gyerekei táncolnak énekelve a főtéri színpadon. Az elveszett szürke adatkábel pedig mondjon le, vagy kicsit vulgárisabban és skandálva: monnyonle, monnyonle.
A korábbi Sportnapos képeket, a Me(s)ztelen első adását lentebb vagy a linkekre kattintva találod.
A kecskeméti fekával, a hip-hop alföldi fenegyerekével már csináltunk korábban egy portrét, de ma délután a közönség újra találkozhatott Feri és a suhancok csapatával.
Suhancos-fotók: mr. w.