// archívum

diákgaléria

This tag is associated with 8 posts

A designer, aki felvette a kesztyűt

Villamosmérnökből csomagolástervező iparművész, aki szabadidejében stoppal járja a világot, alkotásait pedig számos országos díj és kiállítás dícséri. Legutóbb diplomamunkáját csodálhattátok meg a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájában. Tekintsetek bele Kovács György kecskeméti designer szemével a szakma kihívásaiba, kecskemét építészeti arculatába és művészeti közegébe.

Hogyan fordultál a művészpálya felé?
-Az igazság az, hogy én majdnem villamosmérnök lettem. A középiskola utolsó előtti évében azonban úgy döntöttem, hogy mégis iparművészeti pályára lépek. Ebben erős motivációt jelentettek a különböző művészeti táborok, amelyeken évek óta részt vettem. A Kecskeméti Szabadiskola tanulójaként jó háromnegyed év alatt felkészültem a felvételire, a hét hat napjából rajzoltam, gyakoroltam, így sikerült bejutnom az egyetemre. A kezdeti sokk után próbáltam beilleszkedni a soproni főiskola művészvilágába, ami nem volt könnyű. A gimnáziumban megszokott reál beállítottság teljesen háttérbe szorult, egészen új, ismeretlen közeg fogadott. Idegen volt a város, nagy kulturális különbséget éreztem a többi diák és köztem. Olyan dolgokról, filmekről, zenékről beszélgettek, amikről én még életemben nem hallottam, de azért a harmadik évre sikerült belerázódnom. (tovább…)

Miből lesz a cserebogár?

A Kecskeméti Ifjúsági Otthon alkotóköreinek tanévzáró tárlatán járt a VÁKUM, ahol többek között a fazekas, a rajz, a kerámia szakkör, a grafikai és az animációs műhely remekeit kapta lencsevégre Szabó Ádi fotósunk. A kiállítás díjtalanul látogatható június 25-ig, hétköznapokon 9-18 óráig, hétvégén az intézmény nyitva tartási idejében.

Tanévzáró kiállítás a Diákgalériában

„Miből lesz a cserebogár? Illetve kikből? A művész is volt gyermek egyszer… Házunk teret ad a fiatalok kreativitásának, tehetségének. Lássuk, merre „kalandoztak” az elmúlt esztendőben?!” A Kecskeméti Ifjúsági Otthon alkotóköreinek holnapi, tanévzáró tárlatán ezekre a kérdésekre kaphat választ a műkedvelő közönség. A 17 órakor kezdődő kiállításmegnyitón többek között fazekas, szobrász, rajz, kerámia és animációs remekekkel találkozhatnak az érdeklődők. (tovább…)

Összkép

A Katedra Iskola végzős alkalmazott grafika szakos  diákjainak  alkotásaiból  nyílik kiállítás az Ifjúsági Otthon Diákgalériájában szerdán. A munkákat Szikora Imre válogatta össze, aki a megnyitón  némi iránymutatást is mellékel majd a kiállított képekhez.

Megnyitó:  február 17. szerda, 17 óra, KIO

Alma a fájától…

Ahogy azt már ajánlottuk, a KIO Diákgalériájában Gömöry Dorottya, Lőrincz Luca és Lőrincz László kerámiái és grafikái láthatók. Reméljük, a fotóktól kedvet kaptok bekukkantani a kiállításra március 31-ig.


Fotók: Horváth Zita

Útinapló – 10 év 25 országban

Ratkai János fotóiból nyílt kiállítás február 6-án pénteken a KIO Diákgalériában.

Ratkai János idegenvezetőként különböző egzotikus országokba látogat el, és tíz éve fotókat is készít utazásairól. Mostani kiállításán – mely készülő “élmény könyvének” egyfajta képes bemutatója – az elmúlt tíz évben, a világ különböző országaiban készített fotóiból láthattok egy válogatást.

(tovább…)

Fehér Brigitta kerámiái

Kiállítás a KIO Diákgalériában

Ha a Köztérben jársz, ne csak lefelé lépcsőzz! Fél emelet fölfelé, és Fehér Brigitta kerámiái közt találhatod magad. Január 30-ig még megnézheted!


(tovább…)

Karácsonyi Csodák Vására

Divatbemutatóval és kóstolóval nyílt a KIO-ban a Karácsonyi Csodák Vására. Az Ifjúsági Otthon diákgalériájában december 23-ig lehet válogatni a kézműves tárgyak és finomságok között.


A ruhákat Kulcsár Júlia és N. Tóth Tímea tervezte.
Fotók: Horváth Zita