// MédiaKépzés

Megnyílik a helyi nyilvánosság Kecskeméten. De hiszen a nyilvánosság definíció szerint nyílt, nemde?

Nem. Ha szétnézel a helyi sajtótermékek közt, nem mindenhol mondhatod el a véleményedet úgy, hogy azt komolyan is vegyék. Ennek több oka is lehet: nincs olyan médiafelület, ami a fiatalok érdekeire, értékeire figyelne, esetleg te sem tudod még olyan szépen kifejezni, a mégoly magvas gondolataidat, mint amilyen szépen szeretnéd.

A VÁKUM Egyesület nemcsak felületet biztosít a helyi fiataloknak, hogy maguk alakítsák a közvéleményt, de a képességeiket és készségeiket is fejleszti. Hal helyett hálót adunk, világhálót. A médiaképzésen résztvevők megtanulják kezelni, az online újságíráshoz nélkülözhetetlen, számítógépes programokat és a fényképezőgépet, kamerát. Ezen kívül szakavatott rutinos zsurnaliszták tanítják stílusgyakorlatokon keresztül az élvezetes stílusú szövegek írására az újságírótanoncokat. A digitális médiumok közül, kapcsolatba kerülhetnek még a televízióval is, hiszen a KTV Csoki című műsorában lehetőség nyílik a legjobban sikerült videóanyagokat is a világ elé tárni.

VÁKUM Egyesület a kezdetek óta elkötelezett a civil ifjúsági nyilvánosság erősítése terén. Erre azért van szükség, mert a fiatalok érdekeit és az általuk vallott értékeket is be kell vezetni a helyi közvéleménybe. Ha egy fiatal érzi, hogy el tudja mondani, hogy mit is gondol a kultúráról, a közügyekről és az őt érdeklő dologról akkor az önkifejezési képessége nő. Ha úgy érzi, hogy meg is hallgatják, akkor az önbizalma nő. Önbizalommal és önkifejezési képességekkel teli fiatalokkal lehet felépíteni a jövő demokratikus Kecskemétét.

Ja és ami fontos! A programban a részvétel ingyenes!

További infó, jelentkezés: vakum@vakum.hu

Helyszín: Bács Kiskun Megyei Kórház Nővérszálló Oktatóterme, Izsáki út 5. Bejárat a Sport utca felől:


Nagyobb térképre váltás

Technikai infók: amikkel egészen biztosan megismerkedhetsz használat közben is:

- Fényképezőgép:  Nikon d80, Nikon d300

- Videó: Sony Z1 HDV

- Fotó utómunka: Adobe Photoshop/Lite

- Videó utómunka: Adobe Premiere Pro, Avid Media Composer

- Web: WordPress

tvevők száma korlátozott