// szerzői archívum

balint

balint 155 bejegyzést írt eddig a VÁKUM-ra.

Bábszínház az egész világ!

Magyarország minden valamire való bábja és bábszínésze tesz látogatást hétvégén Kecskeméten az a Bábszínházak Országos Találkozója alkalmából. A Ciróka Bábszínház már tizedszer ad helyet a szakmának és a közönségnek egyaránt tartalmas programokat kínáló eseménynek, ami csütörtöktől vasárnapig zajlik városunkban.

Ráadásul idén az eddigiekhez képest több helyszínnel és igazi programdömpinggel erősítették a szervezők a fesztiválhangulatot. Így ha az időjárás is alkalmazkodik a tervekhez, délutánonként mozgalmas utcaszínházi produkciókba botolhat a gyanútlanul a főtéren bóklászó lakosság. Így lesz ez Csütörtök délután is, ugyanis 16 órától a fesztiválnyitó bábos felvonulásnak is ez lesz a végállomása, este nyolctól pedig a Szárnyas Sárkányok előadásával lehet találkozni az Emléktár(!)-téren, akik Moliere Fösvényét vették alapul produkciójukhoz.

(tovább…)

Kecskeméti Paletta – képek a kiállításmegnyitóról

Kecskemét és kistérsége képzőművészeti alkotócsoportjainak munkáiból nyílt kiállítás a Művházban múlt hét csütörtökön. A bemutatott művekkel az idén 100 éves Kecskeméti Művésztelepet köszöntik az alkotók. A kiállítást május 31-ig láthatjátok.

Vita-csata Kecskeméten

Vitatkozás művészete már az ókorban nagy kincsnek és fegyvernek számított. Napjainkban is ugyanúgy szükség van jó  szónokokra és vitatkozókra, ennek alapjait pedig korán le kell fektetni. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálata alkalmat is biztosít erre, hiszen áprilisban, hazánkban európai uniós témában először az ő kezdeményezésükre valósul meg a Vita-csata vetélkedő középiskolás diákok számára. Az eseménynek Debrecen  és Kecskemét ad otthont. (tovább…)

Jó irányban– Interjú Makranczi Zalánnal

Ezzel a címmel olvashattatok nálunk egy interjút a fiatal színművésszel még tavaly, amit Szepesi Krisztina készített a Pesti Műsor nevű sajtóorgánum számára. Nemrégiben azonban fent nevezett hölgy arra hívta fel figyelmünket, hogy véleménye szerint Zalánnal ellentétben mi bizony épphogy a rossz irányba tartunk, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy engedélye nélkül tettük fel honlapunkra a cikkét. Társadalomra való káros hatásunk elismerése mellett, kérésére eltávolítjuk a cikket. Vége. Pont.

Aki érdekel az interjú az elolvashatja ITT.

Mi pedig az örök érvényű GM49 zenekar idevonatkozó számával (keresztnév értelemszerűen cserélendő) búcsúzunk:


Tavaszi Filmklub a Művházban

Firat Ayverdi (Bilal) és Vincent Lindon (Simon) a Welcome c.  filmbenA hagyományos tavaszi filmklub kínálatában idén is az európai filmek dominálnak. Ráadásul nem is akármilyenek, hiszen többségében a Cannes-i, Berlini és Velencei filmfesztiválokon díjazott filmek kerülnek terítékre az EFMK-ban csütörtökönként este hét órakor. A vetítésekre csak bérlettel lehet bejutni, alkalmi belépőket nem árusítanak.

Ma este a Welcome című francia filmmel indul a sorozat, ami a Berlini Filmfesztiválról hozott el két díjat, és elnyerte az Európai Lux-díjat is. (tovább…)

Animánia Mozimaraton

A filmnézés világrekordját szeretné megdönteni néhány fiatal a Cinema Csepel egyik termében március 4-től. Az Animánia Mozimaraton elnevezésű Guinness-kísérlet az eddigiektől annyiban tér el, hogy kizárólag animációs alkotásokat láthatnak a filmőrültek.

15 ember ül be március 4-én 15 órakor a Csepel Plaza családi mozijának egyik termébe, hogy egy amerikai pár 123 órás rekordját megdöntsék filmnézés kategóriában. (tovább…)

Kecskeméten a kupadöntő

Ma kezdődik és hétvégéig tart Kecskeméten a röplabda Magyar Kupa döntője, amely rendhagyó módon a női és a férfi csapatok fináléját is jelenti. A háromnapos rendezvény során számos közönségcsalogató programmal és értékes nyereményekkel várják a szurkolókat. A Magyar Kupa döntője nem csupán sportesemény lesz, hanem egy háromnapos családi program is. A mérkőzések között ugyanis látványos show-elemekkel és értékes ajándékokkal várják a nézőket, a jó hangulatról a kecskeméti Dance for Art tánccsoport gondoskodik, a rendezvény háziasszonya pedig Sári Évi lesz. (tovább…)

Főiskolás félévnyitó buli

Ma este hivatalosan is kezdetét veszi a tavaszi félév a Passion Clubban. Utó-valentin buliként a párokat meglepetéssel várják a rendezők, a többieket pedig a  vizsgaidőszak gyötrelmes pillanataiból megőrzött ráncok könnyed kisimításához igazán praktikus italakciókkal.  Nagyobb képhez klikk a továbbra!

(tovább…)

Összkép

A Katedra Iskola végzős alkalmazott grafika szakos  diákjainak  alkotásaiból  nyílik kiállítás az Ifjúsági Otthon Diákgalériájában szerdán. A munkákat Szikora Imre válogatta össze, aki a megnyitón  némi iránymutatást is mellékel majd a kiállított képekhez.

Megnyitó:  február 17. szerda, 17 óra, KIO

Péntek este képekben

A katonások alagsori abszurdja után egy igazi “valentin warm up”-ba csöppenhetett a gyanútlan betérő a Bíbor Palacsintázóban, ahol Szabó Balázs gitáros-verses produkciójával melengette a hallgatók szívét. Aztán a Kilelében már a keményebb húrokra hangolt Nova Prospect koncertje fokozta a hangulatot, amit a legbátrabbak a Tekában Dj Spikey és Garfield segítségével pumpálhattak a maximumig.