A budapesti Független Médiaközpont újságíró képzési programot indít roma fiatalok számára. Az újságíró-gyakornoki program célja, hogy tehetséges roma fiatalokat készítsen fel az újságírói pályára. Jelentkezési határidő: 2009 december 14. hétfő
A 2010 januárjában kezdődő kurzusra legalább érettségivel rendelkező roma fiatalok jelentkezhetnek. A képzés ötvözi az elméleti és a gyakorlati felkészítést. A több hónapos intenzív – napi 8-9 órás – elméleti oktatás során a hallgatók elsajátítják az újságírás alapjait és a hozzá kapcsolódó politikatudományi, társadalmi, gazdasági, médiajogi és etikai ismereteket, és a gyakorlat-központú műhelyfoglalkozásokon ismerkednek meg a rádiós és a televíziós hírszerkesztés alapjaival. Ezt követően a gyakornokok lapok, rádiók, televíziók, hírportálok szerkesztőségeiben dolgoznak újságíró-mentorok irányításával. A szakmai gyakorlat idején is visszajárnak a Független Médiaközpontba további képzésekre és egyéni konzultációra.
A képzés és a szakmai gyakorlat teljes napi lekötöttséget igényel a résztvevőktől, akik a program idejére tanulmányi hozzájárulásban részesülnek.
A programra sikeres írásbeli és szóbeli felvételi vizsga alapján lehet felvételt nyerni. Jelentkezni írásban lehet a Független Médiaközpont címén – 1088 Budapest, Vas utca 6. 1/5. – vagy e-mailen: cij@cij.hu
A programot a Nyílt Társadalom Intézete (Open Society Institute) és a Magyar Fejlesztési Bank támogatja.
RSS 


432XQE edcqcbbxjaqm, [url=http://uotvvrgmvhpy.com/]uotvvrgmvhpy[/url], [link=http://dsasbrsqomeg.com/]dsasbrsqomeg[/link], http://bjmqedhwsfyh.com/
cheap auto insurance >:P home insurance ckea insurance life 508554 auto owners insurance qth colorado health insurance 1997
cheap auto insurance 747343 homeowners insurance quotations xokabx online life insurance =O business insurance jroo online health insurance %-D
xanax no prescription uyr cialis 550 buy 150 tramadol >:((( phentermine vseo
accutane qfzkp acomplia %OO buyphentermine 00576 buy prednisone gxzt
car insurance 158 auto insurance quotes >:-DDD health insurance coverage gar cheap car insurance 203 affordable health insurance 8]]
price of cialis :-]