… ahova is augusztus 20-án lépett fel a zenekar -a Kecskemét Táncegyüttes: Két víz köze – című produkciója után- és biztosított tűzijátékot régebbi és újabb számaiból. A fellépőket és a hangulatot Soós Berta és Lakatos Ábel kamerája örökítette meg.
Habár nem városunkban lesz az alábbi rendezvény, a csepeli Csőgyár-ban, szeptember 11-én megrendezésre kerülő -és az ott létrejött Independent Art Museum alapítványának támogatására szervezett- Sonus at Lumen buli, nem csak a kultúrát segítő szándék, és a neves fellépők miatt lehet szimpatikus. Az esemény nagy hangsúlyt fektet a vizuálra: az illuvision, a Kiégő Izzók és az 50%-ban kecskeméti Lucky Lux vetít majd, az indusztriális környezethez illő méretekben felszerelt vásznakra és egyéb tereptárgyakra. Szóval már csak a látvány miatt is megér egy utat…
Avagy a Két7 csoport, Barátok Közt-című tárlatának megnyitója, ami augusztus 27-én került megrendezésre Kecskemét egyik legizgalmasabb kiállítóhelyén, a Rákóczi utcai Szigmában. A friss és kifejezetten színvonalas kiállítás egy hasonlóan polgárpukkasztó performance-al nyílt meg, amire, a képekkel egyetemben majd 100 érdeklődő volt kíváncsi. Családias, underground mégis -a szó klasszikus értelmében- ízig-vérig bohém hangulat jellemezte az estét, jó volt látni a lelkes és tehetséges fiata alkotókat, akikkel bárki elbeszélgethetett a munkákról vagy csak a nagy művészetről általában. Ritkán gyűlik össze ilyen színes társaság, köszönet érte.
A kiállítás még szeptemberben is megtekinthető, mindenkinek javaslom, aki a kortárs képzőművészetről Picassora vagy Andy Warholra asszociál, ezek a bácsik ugyanis már nem élnek…
Augusztus 28-án kivételesen nem a Nyugatitól dübörgött a Westend, a 6. It’s Rite Beatbox Battle a “nagy bót” tetőteraszán került ugyanis megrendezésre. Ha nem is vagy tisztában a hazai beatboxerek teljes névsorával, az országos megmérettetés győztesének neve kecskemétiként mégis minden bizonnyal ismerősen cseng: városunk egyik legismertebb, nemzetközi szinten is elismert szájdobhőse, a vugyvurugy stílus attya, aki már másodszorra lett Magyarország legjobb beatboxosa, my man:
Döme!
Gratulálunk, haver. BeeLow-t a nemzetközi beatboxmozgalom lelkét és az idei zsűri tagját idézve: Maximum respect!
Augusztus 30-án, hétfőn délután 4 órakor a Nemzetközi Kerámia Stúdió kecskeméti galériájában nyíló kiállításon a Ways of Tea – Teaedények nemzetközi szimpóziumon résztvevő művészek – Masakazu Kusakabe (Japán), Junya Shao (Kína), Dobány Sándor, Fülöp Diána, Gombos Hajnal, Kondor Edit, Mihály Gyula, Móker Zsuzsa, Nemes Tímea és Selahattin Peksen (Törökország) – mutatják be alkotásaikat.
A nagyszerű nyílt napon, (spoiler: melyről hamarosan egy beszámolót is megnézhettek) egyikőtöket sem láttalak, így viszont bepótolhatjátok a kulturális hiányzást egy kellemes megnyitóval!
Ha egyike vagy azoknak a lányoknak akik fotózkodtak Leskovics Gáborral(gitár, ének) Soós Berta kamerája előtt, akkor mindenképpen nézd meg a fenti képeket. Ha viszont a Pál Utcai Fiúk egyéb rajongója, vagy csak ide tévedt utazóközönség vagy, akkor is ajánlom a sorozatot, ami a Hírös Hét egyik legjobban sikerült koncertjén készült, augusztus 18-án, a Fő téren.
Régi tartozásunknak teszünk eleget, mikor is bemutatjuk az augusztus 18-án, a Magyar Fotográfiai Múzeumban található Első Kecskeméti Fotószalon megnyitójának képeit, melyeket Soós Berta készített. Szerencsére a kiállításról még egyáltalán nem vagytok lemaradva, hiszen a fenti képeken is látható képeket egészen 2010. szeptember 19-ig, hétfő és kedd kivételével naponta 10–17 óráig vagytok képesek megnézni.
És ez nem valami rettegnivaló, agyevő RTL monszter, hanem a Két7 csoport kiállításmagnyitója, amely Pénteken, azaz aug. 27-én lesz, este 7 órai kezdettel, a kecskeméti Szigma kiállítóhelyen, ahol a képek egészen szeptember 8-ig megszemlélhetőek maradnak.
A csoport tagjai még az iskolában szerveződtek össze, erre az eseményre -ami már a második kiállításuk- azonban már az ország minden részéből érkeztek kiállítók (név szerint: Bagó Ádám, Balogh Péter, Bencs Dániel, Csernák Tamás, Filius István, Garamvölgyi Gábor, Kazi Roland, Kincses Márk, Kiss Ákos, Kiss Antónia Zsanett, Maria Lima Victor, Takács Orsolya és Téglásy Lili). A megnyitón Bognár László és Kenderes Csaba szól majd egy pár keresetlen szót, majd Deunan Knute zenél, ami pont rímel arra, hogy a kiállítók “kis zenés-táncos mulatságot” is ígérnek. Az csak rajtatok múlik hogy ez bulit jelent-e, vagyis gyertek el minál többen!
Holnap, azaz augusztus 26-án ingyenes nyílt napon vehettek részt a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban. A hónap eleje óta tartó The Ways of Tea (~A tea útjai) szimpóziumon készült különleges teáskészleteken kívül azonban a neves kerámikusok, mint a japán Masakazu Kusakabe, a kínai Junya Shao vagy a Zsolnai Porcelánmanufaktúra volt tervezője: Dobány Sándor egy-egy rövid, vetítéssel egybekötött előadást is tartanak munkáikról. Akit érdekel a művészek gondolkodásmódja, illetve szívesen tágítaná a teáról, teázásról kialakult, az Earl gray-citrom-cukor szentháromsága körül forgó ismereteit, mindenképpen halgassa meg a délelőtti előadásokat, melyek 11:00-13:45-ig tartanak.
A délután folyamán pedig a gyakorlatban is megnézhetitek a külföldi mestereket: 14:15-től Masakazu Kusakabe, 15:15-től pedig Junya Shao tart bemutatót. Ha ezeknek a demonstrációknak nem is feltétlenül az a célja, hogy aznap este már te is el tudd készíteni saját készletedet (hacsak nem vagy valamilyen kapcsolatban a kerámiával, akkor ugyanis egyedi technikákat, mesterfogásokat leshetsz el!), a világhírű művészek mozdulatait, munkamenetét figyelve új fogalmakat szerezhetsz a kreativitásról, esetleg az élet más területéhez gyűjthetsz inspirációt és akár kérdéseket is feltehetsz. Ez az amivel a nyílt nap egyből túltesz egy délutáni Dicovery Channel maratonon, nem is beszélve a Kerámia Stúdió kellemes, árnyas, nemzetközi légköréről.
Az előadások és demonstrációk angolul fognak zajlani, magyar tolmácsolással, a részvétel ingyenes. A Kerámia Stúdiót itt találjátok.
Íme néhány kép a július 31-én szombaton tartott Game of Skate és Ollie versenyről, ami a Free Line SE Sporttelepén került megrendezésre hagyományteremtő céllal, az Ifjúsági Otthon szervezésében. A közel 40 versenyző között nem csak kecskemétiek voltak; a pesti, debreceni, jászberényi és gyáli srácok is beadtak pár szép trükköt. Az ollie versenyszámban -ami leginkább a magasugráshoz hasonlít, miszerint egy egyre magasabbra emelt léc fölött kell átugrani, persze ebben az esetben a gördeszkáddal együtt- Szikora Bálint lett a legeredményesebb. 82.5 cm-t ollie-zott át, ami mindenképpen figyelemreméltó dolog. Ha belegondolsz, törökülésben ülve téged is simán átugrana. Ugyancsak ő került ki győztesen a freestyle kategóriában, ahol szakavatott zsűri értékelte a különböző flippeket, kifliket és egyéb mutatványokat. A második helyen Csík Zsolt, a harmadikon pedig Tóth Dániel végzett. Az idő és a hangulat egyaránt felhőtlen maradt a verseny során, így szinte biztos hogy jövőre is megrendezésre kerül a kecskeméti Game of Skate és Ollie verseny, yo!
A képeket Soós Berta készítette.
Earwig pres.: Futurevibez Summer Open Air – Weather Revenge
@ 2010. 08. 20.
Helye: Kecskemét, Szabadidő Központ (Csabay Géza Krt. 7.)
Belépő: 600 HUF (Csak a helyszínen!)
Fellép: Levo (Factory, Technorganic, Earwig), GreenHell (Earwig), Stabile (Earwig), Afrita Zsonglőr és Tűztánc Csoport
Extra: Tűz zsonglőrök & Olcsó italárak
Esőhelyszín: Fordan Music Club
A kecskeméti gördeszkás fiatalok szervezésében és a Kecskeméti Ifjúsági Otthon együttműködésével valósul meg hagyományteremtő céllal a Game of Skate és Ollie verseny a Free Line SE Sporttelepen (Kecskemét, Szent István város 1/A) 2010. július 31-én szombaton. (tovább…)
Itt van a nyár, itt van újra! És magával hozta 2010 Futurevibez Summer Open Air-jét, amely idén is a Szabadidő Központban kerül megredezésre. Reméljük mindenkinek kijutott a jóból: fesztivál, nyaralás, sör vagy épp bor ivás, csak hogy párat említsünk az ilyenkor esedékes “fontos” teendők közül. A sort mi is szeretnénk folytatni, így az idei bulira két külhoni fellépőt hívtunk meg városunkba: Aleksandar Markovic-ot és Christopher Wehsner-t azaz The Square & Wreckage Machinery-t Ausztriából, akik európai túrnéjuk első állomásaként nálunk teszik tiszteletüket, hogy végigvezessenek a könnyed és keményebb tempós drum & bass muzsikákon át mindenkit. Az est fénypontját az Afrita zsonglőr és tűztánc csoport fogja emelni lángoló, tüzes mutatványaival! (tovább…)
Beszólások