Északabbra kalandozunk, oda, ahol még kevesebbet süt a nap és kicsivel jóval hidegebb is van; s ha már arra járunk nagykabátban, szemezgetünk a kecskeméti Otthon Mozi Litván Filmnapok összeállításából.
Mit mutatnak nekünk a litvánok május 23-25. között? Vígjátékot, drámát, dokumentumfilmet, romantikus vígjátékot & kalandfilmet – vegyesvágott mindenkinek.
Részletesebben: pénteken 19:00-tól Diringas, azaz a blöff útja a reklámszakmáig.
Hősünk jóképű opportunista, aki egy fürdőszobai szex-csörtét használ fel arra, hogy bekerüljön a reklám világába, ahol buzgó vállalatvezetőket kecsegtet új projektjével, a “Diringas”-sal. Hamarosan megindul, hogy bevezesse vadonatúj márkáját a piacra, és úgy tűnik, hogy senki nem veszi észre, hogy a “Diringas” (egy értelmetlen, kitalált szó), csupán egy talmi márka, mely mögött nincs termék és nincs semmi.
Ugyancsak 19:00-tól Nagymama és nagypapa, Giedre Beinoriute rendezőtől. Ez egy kicsivel komolyabb lélegzetvételű film, dokumentum-animációsfilm, a fiatal litván rendező – 1948-ban, a szovjet hatalom által Szibériába száműzött – nagyszüleinek történetét meséli el. A litván történelem kemély időszaka személyes hangvételű tündérmeseként elevenedik meg. A film képi világa fennmaradt családi fotókból, a nemzeti filmarhívum fényképeiből és animációs elemekből épül fel.
Szombati és vasárnapi moziprogram hajtás után, erre tessék:
Szombat, május 24., este 7: Te vagy Én, mely a port.hu ajánlója alapján így föst: Egy magányos építész otthagyja sivár irodai állását, szenvtelen kapcsolatait, és megragadja az utolsó alkalmat, hogy megváltoztassa életét. Eldönti, hogy egy komor erdő közepén, felépít egy házat, amely elfeledteti vele hátrahagyott csalódásait. Kemény munkával sikerül leküzdenie félelmeit és kétségeit: Saját kezével, alpinista módszerekkel építi fel a stílusos fára épített házat. Amint elkészül, tátongó üresség lepi el szívét, vajon tényleg erről álmodott? A föld felett lebegve élni egy galambdúcban, teljes magányban? Valóban nagyszerű élmény eggyé válni a természettel, érezni a szél suhogását, és élvezni minden egyes pillanat adta örömet. Felmerül benne a kérdés, kivel tudná mindezt megosztani? Ez a történet elkalauzol bennünket azon az úton, amelyen megismerhetjük a szomorúság és öröm forrását, a szeretet és elhagyás, a reménytelenség és hit, a valóság és fantázia közti választóvonal eredetét: a boldogságot mindaddig nem veszítjük el, míg a benne rejlő hitünk él.
Szintén 7-től egy másik választanivaló: Uku ukai: “Mély levegő be és ki! -hallatszik egy megnyugtató női hang. Fiatal nőt látunk egy idős női arcot sminkelni, egy maratonistát futni, egy idős asszonyt feküdni az ágyban, úszókat a medencében kikapcsolódni, varrógépet öltögetni, idős embereket tornázni, egy kutyát nyelvlógatva szaladni egy domb mentén, embereket egymáson hemperegni a fűben; “Légy tudatában fizikai valódnak!- mondja nevetve a hang. “Figyelj oda, miket érzékel a tested!!” Az Uku ukai meditatív filmvers, tele a mozgás, az öregedés, és az emberi test összerímelő képeivel. Egy fenti közeli képben a kamera a csupasz fizikai tájat kutatja.
Ugorjunk másnapra, vasárnap megintcsak este 7-től egy hangsúlyosan komoly cucc. Zárásképpen vetítik a Bűn suttogása-t, ami egy misztikus, lélektani dráma Vikáról és szerelmi kapcsolatairól. Minden Paulius pappal kezdődik, aki egy belső konfliktusoktól megtépázott férfi, aki fogadalma és a nő iránt érzett vágya között tipródik, míg a nő férjéről gondoskodik egy őrültekházában. A pap megpróbál szakítani a nővel, mire Vika bosszút esküszik. Idegenekkel kezd olcsó szexuális kalandokba a Vilnius-i óváros egy elhagyott épületében és és mindezt bevallja pszichológusának. Vika és a többi szereplő mind a lelki harmóniáját keresi. Ez a modernkori kutatás – bár nehezen megfoghatóan – de feloldja a szokásos határokat józanság és őrültség, normalitás és abszurditás között.
Ez tehát a Litván Filmnapok az Otthonban. Aki teheti, váltson jegyet, s derüljön és kacagjon, vagy éppen gondolkodjon, ha akar. (ajánlók egy része: port.hu)
RSS 


Kapcsolódó tartalmak