Itt közreadunk egy írást, mely segít megérteni a Kezdet Phiait et.
Városi Kulturális Mozgalom
Ez az egyesület azért jött létre, hogy segítséget nyújtson a kecskeméti fiatal alkotók, gondolkodók feltárulkozásában, önmegvalósításában. Egyfajta kultúraközvetítőként is kíván fellépni a Mozgalom, a máshol már megjelent, de Kecskemétre még el nem jutott művészeti és szellemi áramaltokat szeretnénk bevezetni a város vérkeringésébe. Az ötlet onnan jött, hogy az alapító társaságban is briliánsabbnál, briliánsabb ötletek merültek fel hétvégéről hétvégére, de mivel szervezetlenek voltunk, így vajmi kevés esély volt ezen ötletek megvalósításának. Így hát 2006 májusában megalapult a Vákum. A mozgalom több vonalon indult el egyszerre.
A Század arcai sorozatban olyan hírneves magyar értelmiségieket hívunk és szólaltatunk meg, akik gondolkodói, illetve művészi tevékenységükkel komoly nyomot hagytak a XX. század kulturális közegében. Július végén Fejtő Ferencet láttuk vendégül, december nyolcadikára pedig Jancsó Miklóst várjuk körünkbe egy fiatalos hangú beszélgetésre.
A Vákum művészeti munkacsoportja a kecskeméti fiatal alkotókat szeretné megismertetni a nagyközönséggel oly módon, hogy összművészeti rendezvényeket szervez, melyeken egyszerre többféle inger (vizuális és hang) éri a látogatót. Ezen eseményeknek helyszíneként igyekszünk olyan használaton kívüli helyeket találni, melyek többet érdemelnek a szimpla porosodásnál és kulturális térként is funkcionálhatnak. Erre volt példa szeptember 15-én tartott Romkert projekt a város főterén, és a volt-bahia pincében tartandó Korhatáros Szolgáltatás.
A Korszó egy olyan teret hozott létre, ahol az elsődleges cél nem a kiállított munkák bemutatása, hanem a közösségi atmoszféra megteremtése. A hangsúly azon van, hogy párbeszéd alakuljon ki az alkotók és a látogatók között inspirálva egymást a további közös tevékenykedésre.
A Vákum spirituális oldalát erősítik azon kezdeményezések, melyek szakralitással foglalkozó előadásokat szerveznek, és elvontabb szellemiségű kötetlen beszélgetéseket tartanak például a szellemi iskolákról, vagy a világvallások közös magjáról.
A Mozgalom figyel a környezetére, és azon fáradozik, hogy az ökológiailag tudatos látásmód elterjedjen a fiatalok között a városban, és a hétköznapok szintjén is nagyobb hangsúlyt kapjon. Ennek érdekében célul tűzte ki magának egy ökológiai információs központ létrehozását.
Reméljük minél többen bekapcsolódtok a mozgalom tevékenységébe, ha bármilyen kérdésetek van forduljatok bátran hozzánk a vakumcsoport@gmail.com e-mail címen.
További információkat találhattok majd decembertől a vakum.hu weboldalon.
Vágó Gábor,
a Városi Kulturális Mozgalom
elnöke
RSS 


Kapcsolódó tartalmak